Mióta a Disney felvásárolta a 21st Century Foxot folyamatosak a találgatások, hogy az MCU miként implementálja majd a korábban a Foxhoz tartozó képregénykaraktereket, köztük az X-Ment és a Fantasztikus Négyest. Az már korábban meg lett erősítve, hogy Deadpool az MCU-ban is szerephez jut majd, a megformálója pedig természetesen Ryan Reynolds marad, így ő válhat az egyik első olyan karakterré, aki korábban a Fox égisze alatt szerepelt.

 

Ezt leszámítva nem sok információt kaptunk a soronkövetkező, harmadik Deadpool moziról, egészen mostanáig. Ryan Reynolds ugyanis maga jelentette be, hogy a Deadpool 3. etapja 2024. szeptember 6-án érkezik, a film másik főszereplője pedig nem más lesz, mint Hugh Jackman, vagyis Wolverine!

Jackman és Reynolds a valóéletben is híresen jó barátságot ápolnak, ami évek óta fűtötte a rajongókat, hiszen Deadpool és Wolvernie többször keresztezte már egymás útját a képregények oldalain, az pedig sok rajongó régóta dédelgetett vágya, hogy a két színész megformálásában a nagyvásznon is találkozzon ez a két karakter.

A bejelentés kapcsán sokakban mertültek fel kérdések, hiszen Jackman elvileg végleg elbúcsúzott Wolverine karakterétől a Loganben, ráadásul a karakter történetét is véglegesen lezárták. Persze képregényfilmekről beszélünk, szóval a képregények örökérvényű szabálya, miszerint egy karakter sem hal meg végleg (leszámítva persze Ben bácsit és Bruce Wayne szüleit), itt is érvénybe léphet. Szerencsére a Logan a jövőben játszódott, így nem kell túlságosan megcsavarni a sztorit ahhoz, hogy megmagyarázzák Hugh Jackman visszatérését, de alternatívaként akár a multiverzum is szóbajöhet. Úgy tűnik, hogy erre már a készítők is gondoltak, hiszen Reynolds és Jackman már előre reagáltak a felmerülő kérdésekre:

Forrás: Instagram / @vancityreynolds