Legutóbb az idei év képregényfilmes kínálatát vettük górcső alá, ezúttal pedig azokat a mozikat sorakoztatjuk fel, amik (mérsékelten szigorúan, mint az kiderül majd az animációs filmeknél) nem az elmúlt évek képregénykavalkádjából merítik a nézőiket.

 

Félelem és reszketés 2022-ben, avagy tudjuk mitől rettegsz idén

Horrorok terén 2021 nem épp a legemlékezetesebb év volt, talán majd idén? Az év egyből egy klasszikus folytatásával kezdődik, hiszen még januárban érkezik a Sikoly negyedik felvonása, ami számozás helyett nemes egyszerűséggel csak a Sikoly címre hallgat.
 


Februárban a Netflixen kaszabol majd a Texasi láncfűrészes, októberben pedig jön a legújabb Halloween trilógia záródarabja is.
 


Stephen King és hasonlóan tehetséges fia is bezsebelheti a maga jogdíjait idén, előbbi a Tűzgyújtó adaptációja, utóbbi pedig az Ethan Hawke szereplésével, februárban debütáló Fekete telefon című regénye feldolgozása miatt. Jordan Peele, a Get out és az Us után pedig ismét rejtélyes horrort készít, az egyelőre teljes titokzatosságba burkolózó Nope júliusban jön és a korábbi filmjei alapján egyértelműen az idei év egyik nagy durranása lehet belőle.
 

2022, az animáció alkonya?

Persze olyan címek mellett, mint a már külön kiemelt Pókember animáció túlzás lenne azt állítani, hogy leáldozóban az animációs filmeknek, de tény, hogy egyelőre igencsak kevés cím lett bejelentve idénre, amikre tényleg felkaptuk a fejünket. A Disney-Pixar háztájáról márciusban érkezik a Turning Red, melyben egy 13 éves kislány sztoriját követhetjük, aki túlzott izgalmak hatására hatalmas vörös pandává változik (kellően agyament az ötlet ahhoz, hogy valami végtelenül szerethető süljön ki belőle). 
 


Nyáron pedig a Lightyear célozza meg mozikat, ebben a Toy Story-ból jól ismert játékfigura eredeti mását, Buzz Lightyeart követhetjük a végtelenbe és tovább. Kissé szkeptikusak vagyunk a film létjogosultságát illetően, de nem szokásunk a Pixarban csalódni, így megszavazzuk a bizalmat.
 


Ezt leszámítva elég szegényes évünk lesz, kapunk egy szuperállat gyülekezetet a DC’s Leauge of Super-petsben, egy újabb felvonást a Hotel Transylvania sorozatból, illetve valamikor idén, jó eséllyel év végén érkezik egy animációs Super Mario mozi is.

Kalandra fel!

Akció és kaland tekintetében nem lesz rossz évünk, legalábbis mi bizakodóan tekintünk a jövőbe. A játékfeldolgozások rossz reputációját javíthatja a Tom Holland főszereplésével készülő Uncharted, ami az előzetes alapján egy jó kis régimódi, akciódús kalandfilmet ígér.
 


És ha már régimódi: lesz itt modern és régi klasszikus egyaránt, John Wick a negyedik kalandjára is visszatér a rosszfiúk legnagyobb bánatára, Tom Cruise duplázni fog, hiszen a Mission Impossible 7 mellett, a Top Gun folytatása is mozikba kerül idén.
 


Sylvester Stallone szerelemgyermeke a Feláldozhatók egy negyedik résszel is bővül, reméljük ezúttal emlékezetesebb lesz az eredmény, mint a harmadik etap esetében volt. Guy Ritchie remélhetőleg folytatja a The Gentlemennel és a Wrath of Mannel kitaposott utat, hiszen sok év után ismét remek filmeket kaptunk a brit rendezőtől. Idén az Operation Fortune című mozival tér vissza, ráadásul ismét Jason Stathammel és Hugh Granttel az oldalán. A sztori szerint egy kém felbérel egy hollywoodi szupersztárt annak érdekében, hogy megfékezzenek egy milliárdos fegyverneppert.

És ha már legendás akciórendezők, Michael Bay idén is kedvére robbantgathat, ezúttal Jake Gyllenhaal közreműködésével, az Ambulance című mentőautós akciófilmben.
 

Tudományos-fantasztikus-varázslatos-nevettetős blockbusterek

Végül, de nem utolsósorban nézzük azokat a popcorn mozikat, amiknek minden esélye megvan, hogy kasszát robbantsanak idén! Év végén elvileg megkapjuk az Avatar régóta várt folytatását James Camerontól, az elmúlt évek egyik legkellemesebb csalódása, a Sonic, a sündisznó szintén megkapja a maga második felvonását, az eredeti szereplőgárda visszatér, Knuckles (Idris Elba hangján megszólalva, hát mennyire menő már!) és Tails, a klasszikus Sonic karakterek kiegészülésével.
 


A dínórajongók a Jurassic World: Dominionnak örülhetnek idén, mint a World-trilógia záródarabja, akik pedig valami könnyed szórakozásra vágynak, a The Lost City című Sandra Bullock – Channing Tatum kooperáción nevethetnek idén. Előbbi egy romantikus regényekre specializálódott írónőt alakít, akit elrabolnak egy dzsungelben a címlapmodell Channing Tatummal egyetemben. Mi már csak azért is várjuk, mert nem sok vígjáték van kilátásban idén.
 


A listánkat persze bővíthettük volna még, de egyelőre ezek azok a nagy címek, amik úgy tűnik, hogy nagyot szólnak majd 2022-ben. Persze mint minden évben, idén is várjuk azokat a filmeket, amik nem kerültek fel egyelőre a radarunkra, hiszen mindig azok szólnak a legnagyobbat.