A Hogwarts Legacy 2022 végén érkezik PC-re, valamint a Playstation és Xbox konzolokra.

 

A Hogwarts Legacy már régóta ott szerepel a legjobban várt játékaink között, még úgy is, hogy erősen szkeptikusak vagyunk az időben történő megjelenésével és a minőséggel kapcsolatban, hiszen az elmúlt években többször is ráfaragtunk a „AAA” játékokkal (khm, Cyberpunk). Eddig hatalmas csend övezte a játékot, a Sony március 17-i State of Play eseménye azonban kizárólag a Hogwarts Legacyról szólt. Összesen 15 percnyi anyagot kaptunk a játékról, amitől teljesen eldobtuk az agyunkat.

A filmek mellé kiadott Harry Potter játékok meglepően azon kevés filmadaptációk táborát erősítették, ahol szórakoztató és működőképes lett a végeredmény, részben ezeket is idézte most fel bennünk a Hogwarts Legacy ízelítője. Rejtélyekkel, varázslényekkel és kalanddal kecsegtető világot, számtalan varázslatot, teljes karakteralkotási szabadságot ígér nekünk a játék, ami a filmek és könyvek előtt, az 1800-as évek végén játszódik. Természetesen kiválaszthatjuk, hogy melyik házhoz szeretnénk tartozni, itt is fontos szerephez jutnak majd karakterünk barátai, akik megismerésével a világot is jobban átlátjuk majd. Kapunk mellékküldetéseket és új varázslatokat is megtanulhatunk nekik hála. Készíthetünk főzeteket, nevelhetünk varázslényeket, mandragórát, felfedezhetünk Roxfort falain kívül és belül elrejtett puzzleket, próbára tehetjük harci képességeinket a különféle katakombákban és párbajokban, a nyílt világ bejárásához pedig bármikor seprűre pattanhatunk.

Nálunk hirtelen az év talán legvárósabb címévé vált és biztosak vagyunk benne, hogy ha megnézitek az alábbi bemutatót, többen lesztek még így ezzel: