Sokan már jó ideje úgy vélik, hogy a képregényfilmek zsánere elkezdett kifulladni és egyszerűen képtelenek új színt vinni a filmesek ebbe az elmúlt években futótűzként elterjedt műfajba. Főleg akkor, amikor egyes karaktereknek már a sokadik iterációját látjuk a nagyvásznon.
A kritikus hangok többnyire ezt emlegették fel a Matt Reeves (Cloverfield, Majmok bolygója-filmek) rendezésében készülő The Batman kapcsán is, hiszen talán a denevérember az, akit a legtöbbször láthattunk hősködni a mozikban. Tim Burton képregényes, elszállt és sötét filmjei és Christopher Nolan földhözragadtabb Sötét lovag-trilógiája az abszolút csúcsai voltak nemcsak a Batman-mítosznak, de úgy általában véve a képregényfilmek halmazának, hát még ha csak a Detective Comics háza táján söprögetünk. És mégis, a The Batman képes volt újat mutatni.
Matt Reeves Batmanje sok szempontból hasonlít elődeire, földhözragadt, de mégis sötétebb mint Nolan filmjei voltak, címszereplője legalább annyira haraggal teli és megtört, mint Ben Affleck Bruce Wayneje, azonban nála jóval fiatalabb és ebben a Batmanben szemernyi optimizmust sem találunk, csupán az igazságtalanság elleni elvakult küzdelmet testesíti meg. Összehasonlítgatni lehet, de nem igazán érdemes, hiszen Robert Pattinson Batmanje kiérdemli a maga előkelő helyét nemcsak a denevéremberek, hanem a szuperhősök pantheonjában is. Az atmoszféra a legsötétebb Batman-képregények lapjait idézi fel, a történet több ponton is merít az olyan legendás füzetekből, mint a The Longest Halloween, a Zero Year, de még nyomaiban a Hush egész Gothamen átívelő, összetett sztorija is felsejlik a nagyvásznon.
A képregénykockákra emlékeztető plánok, Batman belső monológjai és Michael Giacchino sokszor horrorfilmeket megidéző, feszültségkeltő taktusai együttesen olyan atmoszférát keltenek, amit képregényfilmben nem láttunk még, de ilyen kivitelezésben az elmúlt évek filmtermésében sem igazán. Reeves joggal emlegette fel inspirációként David Fincher Hetedikjét. Pattinson remek Batman, még ha néha már tényleg majdnem komikusan sötét is. Ezúttal ráadásul jelentősen többet látjuk az igazságosztót mint Bruce Waynet. Ez a film Batman fejlődéstörténete, Bruce Wayne csupán a hátsó ülésen húzza meg magát.
És bár a címszereplőre egyetlen rossz szava sem lehet az embernek, mégis ő az, aki a legkevésbé csillog a szereplőgárdából. Colin Farrell felismerhetetlenre maszkírozott Pingvinje minden jelenetet ellop a puszta jelenlétével, karaktere bár fenyegető bűnöző, az egyetlen olyan szereplő, akinek megszólalásai egy kis humort csempésznek Gotham nyomasztó városába. Az ír színész láthatóan lubickol a bűnöző bőrében, akárcsak Paul Dano Riddlerként. Dano büszkén oszthatja meg a legrémisztőbb Batman-ellenfél első dobogóját Heath Ledger Jokerével. És persze Zoey Kravitz Macskanője mellett sem mehetünk el szó nélkül, hiszen a karakter talán legjobb élőszereplős megjelenése köszönhető a színésznőnek, tökéletesen megtestesíti Selina Kyle minden furfangját, keménységét és érzékenységét.
A Batman közel háromórás játékideje bár soknak tűnhet elsőre, végig fenntartja a néző figyelmét. Bár a nyomozás fordulatai nem fogják túl erősen megdolgoztatni az agytekervényeinket, lapossá sem válnak, a film hangulata és a színészek parádés játéka jócskán megtölti tartalommal a Batmant. Hiába ismerjük már ezt a világot, élvezet elveszni benne a régi-új tálalásnak hála. A hétköznapi nézők és a keményvonalas képregényrajongók is csemegézhetnek a filmen, ami bizonyítja: akad még olyan bőr(egér), amit érdemes lehúzni a szuperhősfilmekről.
Képek: Warner