Az HBO mindent megtesz annak érdekében, hogy életben tartsa a csúfos véget érő – bár anyagilag rettentően sikeres – Trónok harcát. Hamarosan érkezik a Sárkányok háza, a Targaeryen dinasztiára koncentráló spin-off, ami évszázadokkal az eredeti sorozat cselekménye előtt játszódik, emellett pedig már számos egyéb történeten is dolgoznak, köztük például A hét királyság lovagja című novelláskötet feldolgozásán.

 

A fejlesztés alatt álló sorozatok szinte mind előzmények, a Hollywood Reporter értesülései alapján azonban készülőfélben van egy folytatás is, ami kifejezetten Havas Jonra koncentrálna. A szerepben természetesen visszatérne Kit Harrington is. A feltételes mód azért fontos, mert a hírek egyelőre csupán egy nagyon korai fázisban lévő projektről szólnak, melyhez még konkrét készítők sincsenek.

Mindenesetre érdekes a felvetés, Havas Jon karakterében bizonyára rejlik még potenciál bőven, még úgyis, hogy a Trónok harca sorozat utolsó évadjai már igencsak megfáradtak az alapanyagul szolgáló könyvek nélkül. Egy új alkotóbrigád azonban még életet lehelhet Westerosba, persze érdemes lesz megvárni, hogy hogyan teljesít majd az első spin off, a Sárkányok háza.

Forrás: Hollywood Reporter