Ami pár éve még a tudományos-fantasztikus filmekben tűnt csak fel, ma már az ajtónkon kopogtat, ugyanis az Amazon még idén piacra dobja első háztartási robotját.

 

Az Astro névre keresztelt szerkentyű a vállalat okos otthon rendszerével, az Alexával kompatibilisen működik majd és képes lesz hangvezérlésre követni minket, videóhívásokat kezelni, emlékeztetőket közölni, a beépített kameráknak köszönhetően pedig a távolból is monitorozhatjuk vele otthonunkat, ráadásul ő maga is képes jelezni nekünk, ha ismeretlen személy lép be a lakásunkba.

Ó, igen mindezek mellett pedig táncolni és zenélni is tud a szerkentyű.

tech/kütyü robot Astro Amazon
Az Astro robotok forgalmazása még az idei évben elindul, igaz, eleinte csak az Egyesül Államokban. Az ára nem is olyan borsos, körülbelül 310 ezer forint lesz. Az amazon ígéri, hogy robotjuk nemcsak nem lázad fel ellenünk, hanem privát szféránkat is tiszteletben tartja majd, beállíthatjuk ugyanis rajta, hogy mely helyekre ne léphessen be és természetesen kameráit is deaktiválhatjuk.

Forrás: BBC