Apple Iphone Tech/Kütyü

Szeptember 7-én lezajlott az Apple őszi eseménye, melynek során szép számmal érkeztek fejlesztések az eddigi termékeiket tekintve, valamint az újakat nézve is, úgyhogy lássuk, mik voltak a legizgalmasabb bejelentések!

 
 

Airpods Pro 2 – Kényelem, térbeli hand, de semmi, amit már ne láttunk volna?

Az Apple közkedvelt TWS fülese kap egy új változatot, térhangzással, többmódos aktív zajszűréssel és személyre szabható hangprofilokkal. Igazán nagy újítás a piac többi résztvevőjéhez képest nem igazán történt, főleg nem ebben az árkategóriában, a kényelem és az Iphone kompatibilitás miatt azonban továbbra is népszerű választás lesz majd az airpods pro, ebben biztosak vagyunk. Még akkor is, ha az itthon 125 000 forintos árcédula igencsak borsos a vetélytársakhoz képest.

Műholdas telefonálás és vészhelyzeti segítséghívás

Az eseményen meglepően nagy hangsúlyt kaptak az Apple termékek vészhelyzetekre kifejlesztett protokolljai. Az Iphone-okba és az Apple Watchokba is érkezik baleseti értesítés funkció, melynek segítségével ha például autóbalesetbe kerülünk, az eszközök érzékelik a problémát automatizált segélyhívást küldenek a helyi hatóságoknak amennyiben nem állítjuk le az üzenetküldést manuálisan. A másik, egyelőre csak Amerikában elérhető funkcióval pedig a rossz lefedettségű területeken, akár térerő nélkül is adhatunk le segélyhívásokat és üzeneteket.

Apple Watch Ultra – Az extrém kihívások kedvelőinek

Az eddigi modellek mellé megjelenik egy új Apple Watch verzió is, Ultra névre keresztelve. Az igencsak borsos árú modellt úgy tervezték, hogy extrém időjárási viszonyokat is jól bírjon, emellett olyan, extrém sportolóknak hasznos funkciókat biztosít, mint az útvonal-visszakövetés, a vészjelző, mélységet, magasságot, hőfokokat mér, természetesen telefonálásra is alkalmas, ráadásul a három mikrofonos technológiája azt ígéri, hogy extrém zajban is felismerhető beszédhangot biztosít. Az órához három különböző szíjtípus is választható, ezek segítségével alpesi, nehéz terepeken és víz alatt is bírja majd a ketyegőnk.

Forrás: Apple